Archívum: 2010 július 15.

Sörszeminárium

A Sapientia egyetemen már hagyományosnak számitó “Sörszemináriumot” idén is megrendezték a vendéglátóink. Ennek a szokatlan nevü “képzési” formának – érthető módon – nagy népszerüsége van a diákok körében. A szokások szerint itt az első kör sört az egyetem fizeti, majd ezt követően ki-ki maga fedezi fogyasztását. A hosszú asztalok mellett diákok és tanárok, előadók és résztvevők komoly beszélgetéseket folytattak, melyek - legtöbbször – persze a szakmáról, vagy a programban elhangzott előadások témáiról szóltak.

07.15. A negyedik nap képekben

Ma szinte egyöntetüen minden diák és résztvevő keveselte Dr. Rácz Gábor előadásának idejét, sokkal hosszabban szerették volna hallgatni a példáit és a tapasztalatait. Viszont indokolt volt az időkorlát, mivel ma kettéoszlott az előadó csapat, mert ma került sor a satelit programok megtartására. Az egyik kiegészitő program az önkormányzatoknak felajánlott képzés és szakmai konzultáció – Sepsiszentgyörgyben -, a másik pedig a térség vállalkozóinak megszervezett szakmai konzultáció és kerekasztal beszélgetés volt (az egyetemen).

A Nyári Egyetem programjában ma Dr. Rácz Gábort Ferling József ügynökségvezető, majd délután Nagy Judit (”Székesfehérvár – királyi város” arculatalakitás PR módszerek alkalmazása a participális tervezésben cimmel) és Both Ferenc a webvideó és a film szerepével követte.

Csík virágok PR

Kidedi (alias Kiss Dezső) rovata

Csütörtök – ezerszín

Hogyan készült? - színes

Ezer, mert szép a reggel és ezer, mert annyi a tennivaló. Meg szép is, mert sörszeminárium után ugyan milyen is lehetne? J Sűrűsödnek a programok, a napi plenáris előadások mellé délutánra két szatellit-program is van – két városban. De egy olyan napon, amely úgy indul, ahogy a miénk indul Rácz Gábor előadásával, sok bajság nem történhet! Dől a nép az interjúgyakorlatok szemléletes bemutatásán, szakad reá az információ a médiakapcsolatokról, végül szinte mindenkinek két számmal nagyobb lesz a mosolya. Aki azt gondolná, hogy tovább, magasabbra nincs, azt Ferling József “Jelenség” meggyőzi, hogy de igenis van. Az általa az állami, nonprofit, kkv és multi szektorból hozott ügynökségi esettanulmányok felszínre hozzák a szakma minden rejtelmét. Délután egy székesfehérvári asszonyság-jelenség (Nagy Judit) csudaszép, korhű ruhájában egyszerűen elcipeli az egész hallgatóságot a királyok városába. Útközben mindent megtudunk arról, hogyan kell egy város arculatát kialakítani. A jövő a videó-kommunikációé! Tudtuk ezt eddig is, de most már azt is tudjuk, hogyan csinálják ezt Profilandben. Both Ferenc előadásán a videóé a főszerep. Estére kiderül az is: komoly sikerrel szerepelt a Sepsiszentgyörgyre meghívott közigazgatási és a helyben szervezett vállalkozói fórumon részt vett előadói gárda is. Visszautalva Both Feri előadására: ezer szín ezer filmkockán – ami ugye sok ezerszer ezer szó – volt ez a nap!

És ma délután is esett.

Önkormányzati satelit program – Sepsiszentgyörgy

Az MPRSZ delegáció 6 tagját kérte fel a Kovászna megyei Tanács (önkormányzat) elnöke arra, hogy egy fél napos kurzust tartson Sepsiszentgyörgyön, az önkormányzatnál. Dr. Rácz Gábor, Dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika, Sasvári Tamás, Csáki Roland és Dr. Szeles Péter a Sapientia EMTE dékánjával, Dr. Biró Zoltánnal utazott a satelit program megtartására, mig a Nyári Egyetem programja ettől függetlenül tovább folytatódott.