A hét zárásaként hallgatók és oktatók összegyűltek egy fórumra, ahol a cél a menet közben felmerült kérdések megbeszélése, megválaszolása. Itt minden résztvevőnek lehetősége volt pontosítania, megtudnia mindazt, ami esetleg a hét folyamán “benne szorult”.
A fórumra vendégünk is érkezett: Dr. Kandikó József a magyarországi marketing szakma doenje – aki a közelben töltötte nyári szabadságát – tisztelte meg a II. PR Nyári Egyetemet. Néhány szóban méltatta a PR-szakma jelentőségét, és röviden ismertette ennek alkalmazási szükségleteit is a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskola életében, melynek Ő a rektora.
A fórumon Dr. Szeles Péter elnök felolvasta a CSR publicitása érdekében a MPRSZ által kezdeményezett aláírásgyűjtés szövegét, és ismertette a szövetség szándékait és eddigi támogatóit is.

