Még a kiutazás előtt, a II. PR Nyári Egyetem tematikájának kialakítására a szövetség elnöksége összehívta a felhívásra jelentkezett előadókat. Ezen a találkozón beszélték meg a témákat, az előadások tartalmait, annak érdekében, hogy ne legyen átfedés, ne ismételjenek, és legfontosabb szakmai információkat annak érdekében, hogy a tervezett 1 hét színvonalas legyen.


#1 - Gyulai Rozál, ekkor: 2010 augusztus 3.
Akik pedig idén nem tudtak ott lenni, szörnyen irigykednek ám:-)
#2 - Sárosi Péter, ekkor: 2010 július 22.
Miért csak élőszóban dícséri mindenki a PRNYE-t? Mert a részvevők egymással leveleznek. De legyen itt írásban is, amit a helyszínen is elmondtam: személy szerint nagyon jól éreztem magam, mert olyan társaságban és légkörben lehettem napokig, ahol értelmes emberekkel (hallgatókkal és előadókkal) volt szerencsém szót váltani, eszmét cserélni és vitatkozni, ami manapság ritkán adódik. Azóta pedig a mailforgalmam is növekedett, mivel a részvevők nem szeretnék elfelejteni a csíkszeredai napokat és egymás társaságát. Mindezek mellett az is jó dolog, hogy – remélhetően – a szakmánknak is hírverést és elismertséget szereztünk Romániában.