Előadói egyeztetés

Még a kiutazás előtt, a II. PR Nyári Egyetem tematikájának kialakítására a szövetség elnöksége összehívta a felhívásra jelentkezett előadókat. Ezen a találkozón beszélték meg a témákat, az előadások tartalmait, annak érdekében, hogy ne legyen átfedés, ne ismételjenek, és legfontosabb szakmai információkat annak érdekében, hogy a tervezett 1 hét színvonalas legyen.

Polgármesterválasztás

Egyszerűen nem lehet nem megemlékeznünk arról a felfokozott légkörű, izzó szerepjátékról, amit Dr. Virányiné Dr. Reichenbach Mónika teremtett meg pénteki előadásán. Polgármestert kellett választaniuk a hallgatóknak, akik előtte konkrét szerepeket kaptak, majd ennek megfelelően kellett a történetben helytállniuk. És, persze a tanároknak is, akik sorában emlékezetes alakítást nyújtott Dr. (’Kicsi’) Rácz Gábor, mint a helyiség papja! Nem volt semmi!!!

Élvezték a résztvevők a játékot, szabad utat engedtek az érzelmeknek, és bölcsen alkalmazták is azt, amit a héten már tanultak. Dicséretes!

Köszönjük neked, Mónika!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Múzeumlátogatás

Pénteken a délelőtti és a délutáni program között kiállítást nézett a csapat. Természetesen, a Csíki Székely Múzeum meglátogatása után folytatódott a szakmai program.

Szombati kirándulás

Már hagyományosan a szombati nap a pihenés napja a Nyári Egyetemek történetében, amikor a kemény munka után megpihenhet a csapat. Tanár és diák együtt kirándul és csodálja meg Erdély csodálatos természeti értékeit.

Most a Gyilkos tóhoz és a Békás szorosba indult a Nyári Egyetem teljes csapata. Az egyetem vezetése külön buszt biztosított a hallgatóknak. A sok szépség nehezen leírható, ezért beszéljenek inkább a képek erről a gazdag és feledhetetlen napról:

Fórum

A hét zárásaként hallgatók és oktatók összegyűltek egy fórumra, ahol a cél a menet közben felmerült kérdések megbeszélése, megválaszolása. Itt minden résztvevőnek lehetősége volt pontosítania, megtudnia mindazt, ami esetleg a hét folyamán “benne szorult”.

A fórumra vendégünk is érkezett: Dr. Kandikó József a magyarországi marketing szakma doenje – aki a közelben töltötte nyári szabadságát – tisztelte meg a II. PR Nyári Egyetemet. Néhány szóban méltatta a PR-szakma jelentőségét, és röviden ismertette ennek alkalmazási szükségleteit is a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskola életében, melynek Ő a rektora.

A fórumon Dr. Szeles Péter elnök felolvasta a CSR publicitása érdekében a MPRSZ által kezdeményezett aláírásgyűjtés szövegét, és ismertette a szövetség szándékait és eddigi támogatóit is.

Záró fogadás

Ünnepélyes keretek között zárult a II. PR Nyári Egyetem rendezvénysorozata. Az ünnepélyen részt vett Gyerkó László szenártor is.

Dr. Bíró A. Zoltán dékán, Dr. Szeles Péter elnök és Radetzky András, a program “lelke” köszönetet mondtak a partnereknek és a résztvevőknek az újabb sikerért és kiosztották a résztvevőknek a megérdemelt okleveleket.

emleklap2

A házigazda Sapientia EMTE szinvonalas műsorral kedveskedett a vendégeknek: fergeteges székely néptánc és népdal bemutató és műsor következett, mely vastapsra ragadtatta a közönséget!

Az esti ünnepség különös fénypontja volt, amikor a BGF két PR-tanára, Nagy Judit is és Szabó Dániel is az alkalomra írt versét olvasta fel. Dani “Énekét” óriási vastaps köszöntötte, a monstre és kiváló alkotás honlapunkon is elérhető a főmenü alól.

07.15. Vállalkozói satelit program

A térség parlamenti senátorának kérésére és támogatásával létrejött satelit program, a vállalkozókkal történő szakmai eszmecsere igéretes konklúzióval zárult, amely alapján – talán – bizhatunk abban, hogy jövőre nagyobb létszámban képviseltetik magukat a Nyári Egyetem programjában, illetve a résztvevők által bővülhet szakmánk gyakorlata Erdélyben is.

07.16. Az ötödik nap képekben

Kicsit csonka nap, hiszen pénteken már a délután “müszak” nem lehet teljes. Kidedi (Kiss Dezső) kezdte ma nagy rohammal a napot, jó katonához méltón.

Csík virágok PR

Kidedi (alias Kiss Dezső) rovata

Péntek – makk

Hogyan készült? - makk

Makk, melynek ásza a Tél, minek néhány hűsítő – nem förgeteg! – fuvallata bizony jól jönne lassan itt, a “Csíki Nyár”-ban, (Az otthoni hőségről, mi vár reánk, már nem is szólva!) különösen a délutáni előadásokon! Makk, ami az egészség és a termés szimbóluma. Reggel én kezdek, PA, sajtókapcsolatok a téma, de arról, hogy milyen, nem beszélhetek. Szünet után indul a diliház! dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika és segítői “falunapot” tartanak, a közönség nem kis támogatásával és óriási beleéléssel megformált előadói faluszereplőkkel megkomponált “polgármester választás” senkit nem hagy ülni a babérjain. Ez aztán az involváltság! Vitáznak, agitálnak, használnak minden eszközt a kampányban a felek, Piroska és Zoltán támogatói. Végül majdnem kisiklik a nyertes Piroska vonata egy egészen aprónak tűnő mozzanaton: a plakátján angol a vezérszó. Ebéd után futás a Mikó-várba! Múzeumi sétát vezet Bíborka, majd szaladás vissza, mert dr. Buday-Sántha Andrea sajtójogról, kommunikációs jogokról tart értő előadást, melyet még a téma száraz mivolta miatt is követni képes a közönség. A fórum vendég dr. Kandikó József is, ki a Marketing Szövetség legendás alapító-elnöke. Kellemes, tartalmas másfél óra volt!

Este a gyümölcs!

Mit gyümölcs?

A hab!

Oklevélátadás és műsor. Meg zárszó a dékán és Szeles Péter részéről. Meg megköszönés a szervezőknek, Székely Kingának és Radetzki Andrásnak. Meg a műsor!

Műsor, amelyben Nagy Judit szavalja a – sörszemináriumi felkérés alapján fogant – cserfesseresszellemes indulóját, majd jön Szabó (Tinódi) Dani, ki valóban lantos, s ki oly beleéléssel énekli (hegedű kísérettel!) meg az elmúlt napokat, hogy attól csak szelleme nagyobb, mi alkotott, s melyet csak az tudhat igazán ki itt volt, ki jelen volt! (Műve – sajnos csak! – olvasható a honlapon)

S még Danin is túltettek a Csíki ifjú táncosok, kiknek legényese egyszerűen felrobbantá a termet!

Kalap le!

És nem esett!

Viszlát kártyák jövőre!

Sörszeminárium

A Sapientia egyetemen már hagyományosnak számitó “Sörszemináriumot” idén is megrendezték a vendéglátóink. Ennek a szokatlan nevü “képzési” formának – érthető módon – nagy népszerüsége van a diákok körében. A szokások szerint itt az első kör sört az egyetem fizeti, majd ezt követően ki-ki maga fedezi fogyasztását. A hosszú asztalok mellett diákok és tanárok, előadók és résztvevők komoly beszélgetéseket folytattak, melyek - legtöbbször – persze a szakmáról, vagy a programban elhangzott előadások témáiról szóltak.

07.15. A negyedik nap képekben

Ma szinte egyöntetüen minden diák és résztvevő keveselte Dr. Rácz Gábor előadásának idejét, sokkal hosszabban szerették volna hallgatni a példáit és a tapasztalatait. Viszont indokolt volt az időkorlát, mivel ma kettéoszlott az előadó csapat, mert ma került sor a satelit programok megtartására. Az egyik kiegészitő program az önkormányzatoknak felajánlott képzés és szakmai konzultáció – Sepsiszentgyörgyben -, a másik pedig a térség vállalkozóinak megszervezett szakmai konzultáció és kerekasztal beszélgetés volt (az egyetemen).

A Nyári Egyetem programjában ma Dr. Rácz Gábort Ferling József ügynökségvezető, majd délután Nagy Judit (”Székesfehérvár – királyi város” arculatalakitás PR módszerek alkalmazása a participális tervezésben cimmel) és Both Ferenc a webvideó és a film szerepével követte.

Csík virágok PR

Kidedi (alias Kiss Dezső) rovata

Csütörtök – ezerszín

Hogyan készült? - színes

Ezer, mert szép a reggel és ezer, mert annyi a tennivaló. Meg szép is, mert sörszeminárium után ugyan milyen is lehetne? J Sűrűsödnek a programok, a napi plenáris előadások mellé délutánra két szatellit-program is van – két városban. De egy olyan napon, amely úgy indul, ahogy a miénk indul Rácz Gábor előadásával, sok bajság nem történhet! Dől a nép az interjúgyakorlatok szemléletes bemutatásán, szakad reá az információ a médiakapcsolatokról, végül szinte mindenkinek két számmal nagyobb lesz a mosolya. Aki azt gondolná, hogy tovább, magasabbra nincs, azt Ferling József “Jelenség” meggyőzi, hogy de igenis van. Az általa az állami, nonprofit, kkv és multi szektorból hozott ügynökségi esettanulmányok felszínre hozzák a szakma minden rejtelmét. Délután egy székesfehérvári asszonyság-jelenség (Nagy Judit) csudaszép, korhű ruhájában egyszerűen elcipeli az egész hallgatóságot a királyok városába. Útközben mindent megtudunk arról, hogyan kell egy város arculatát kialakítani. A jövő a videó-kommunikációé! Tudtuk ezt eddig is, de most már azt is tudjuk, hogyan csinálják ezt Profilandben. Both Ferenc előadásán a videóé a főszerep. Estére kiderül az is: komoly sikerrel szerepelt a Sepsiszentgyörgyre meghívott közigazgatási és a helyben szervezett vállalkozói fórumon részt vett előadói gárda is. Visszautalva Both Feri előadására: ezer szín ezer filmkockán – ami ugye sok ezerszer ezer szó – volt ez a nap!

És ma délután is esett.